Boszorkánypogácsa

Hozzávalók:

10 dkg dió,
1 citrom
25 dkg lágy vaj v. margarin
15 dkg porcukor
45 dkg liszt
4 tojássárgája
1 tojásfehérje
10 dkg baracklekvár

A diót durvára összevágni, a citromot alaposan megmosni, lereszelni a héját, levét kinyomni, átszűrni. A sütőt 180-200 fokra bekapcsolni. A vajat habosra keverni a porcukorral, majd bele a citromhéj és lé, egyenként hozzáadni a sárgáját, majd több részletben beledolgozni a lisztet (lehet, hogy egy kicsivel több kell hozzá, mint ez előírt; jól formázhatónak kell lenni a tésztának).

Diónyi adagokat kiszaggatunk, kézzel golyóvá formáljuk, majd a kissé felvert fehérjébe, majd dióba forgatjuk (elég csak a tetejét). Tepsibe rakjuk (nem túl közel egymáshoz), és ujjheggyel a közepébe lyukat fúrunk. Max. 15- 20 percig sütjük, szép világos színűre. Kivesszük a sütőből, majd azon melegében a kis kráterekbe savanykás lekvárt teszünk. Fémdobozban tárolhatjuk, de mindegyik emeletre tegyünk sütőpapírt, hogy a golyók ne ragadjanak össze. Ha kicsivel több citromot teszünk bele, kellemesen pikáns, kissé savanykás ízű sütit kapunk.

Nagyon finom!

 


2010. ápr. 23. 11:55 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Zongorabillentyű

Hozzávalók: • 20 dkg törött dió • 20 dkg porcukor • 1 dkg fahéj • kevés törött szegfűszeg • 1 tojás fehérje Elkészítés Összegyúrjuk, ujjnyi vékonyra kisodorjuk és keskeny, hosszúkás darabokra vágjuk. Tetejét cukormázzal bekenjük. Sütőben megszárítjuk.
2009. dec. 18. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Csokoládés habszelet

Hozzávalók: • Tészta: • 10 dkg vaj • 1 tojás • 15 dkg liszt • 12 dkg cukor • ½ csomag vaníliás cukor • ½ csomag sütőpor • 3 dl tej Krém: • 10 dkg darált mandula • 4 tojás • 2 szelet csokoládé • 15 dkg cukor • 1 citrom reszelt héja • ½ csomag sütőpor Elkészítés Tészta: 12 dkg cukrot, 10 dkg vajjal, ½ csomag vaníliás cukorral, 1 egész tojással és 15 dkg liszttel kevert ½ csomag sütőporral jól összegyúrjuk. Tepsibe sütjük. Krém: 15 dkg cukrot 4 tojássárgájával ½ órán át keverjük, azután hozzáadunk 2 szelet puhított csokoládét, 10 dkg daráltmandulát, 1 citrom lereszelt héját és utoljára 4 tojás keményre vert habját. A krémet rátesszük a tésztára, az egész tepsit sütőbe tesszük és a lassú tűznél jól kiszárítjuk.
2009. dec. 11. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Krémes palacsinta

Hozzávalók: • 4 dkg vaj • 6 tojás • 3 púpozott evőkanál liszt • 3 evőkanál cukor • 3 dl tej Elkészítés 4 dkg vajat felolvasztunk, hozzákeverünk 6 tojás sárgáját, 3 púpozott evőkanál lisztet, 3 evőkanál cukrot, 3 dl tejet, vaníliát és 6 tojás habját. Vajon vagy zsíron palacsintákat sütünk. A palacsintákat tortaszerűen egymásra rakjuk, közéjük vaníliás cukrot szórunk. (Érdekesebb, ha a palacsintáknak csak az egyik oldalát sütjük meg.
2009. dec. 4. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Vaníliás zsúrperec

25 dkg lisztet 10 dkg cukorral, ½ csomag sütőporral, 20 dkg vajjal, 1 tojással, 8 dkg darált mandulával és ½ csomag vaníliás cukorral összegyúrunk, vékony rudacskákat sodrunk belőle, majd pereceket formálunk. A világosra sütött pereceket vaníliás cukorba hempergetve tálaljuk.
2009. nov. 27. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Vajas leveles pogácsa

Hozzávalók: • 25 dkg vaj • 30 dkg liszt • 2 tojás sárgája • 2 dl tejföl vagy tejszín • 1 kávéskanálnyi ecet • cukor Elkészítés: 5 dkg vajat, 25 dkg lisztet, a tojássárgájával, ecettel, tejföllel, cukorral és sóval jól összegyúrjuk és rétestésztát készítünk. ½ óráig pihentetjük. Ez alatt a maradék vajat és lisztet jól összegyúrjuk, és cipó alakúra formázzuk. A ½ óráig pihent tésztát kinyújtjuk, ráhelyezzük a cipót és a kettőt együtt nyújtjuk, kétszer hajtva. Hideg helyen pihentetjük. Összesen 4szer nyújtjuk, de csak az első nyújtás után pihentetjük egy órát. A többinél elegendő ½ óra. Utána pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és kizsírozott tepsiben sütjük.
2009. nov. 20. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Habkifli

Hozzávalók: • 25 dkg porcukor • 15 dkg fehér, hámozott mandula • 2 tojás fehérje • 1 kávéskanálnyi ecet Elkészítés: A tojásfehérjét porcukorral és a kávéskanálnyi ecettel kikeverjük. Dió nagyságú darabokat veszünk ki belőle, meghempergetjük a hámozott mandulában és kifli alakúra formázzuk. Kikent sütőlapon sütjük.
2009. nov. 13. 10:00 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros

Pozsonyi kocka

Hozzávalók:
25 dkg kockatészta, 30 dkg darált mák, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 3 evõkanál méz, 2-3 evõkanál sárgabaracklekvár, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só a töltelékhez és 1 teáskanál só a tésztához.

Elkészítés:
A kockatésztát a szokásos módon, bõ sós vízben kifõzöm, majd leöblítve lecsöpögtetem és az olvasztott vajra szedem. Jól összekeverem. Amíg a tészta fõ, elkészítem a tölteléket. A tejet felforralom, beleszórom a porcukrot és a mákot, majd állandó keverés közben 2 percig forralom. Ezután hozzáadom a megmosott, szárától letisztított mazsolát, a citromhéjat, a mézet és csipetnyi sóval ízesítem. A tûzrõl lehúzva jól összekeverem. Egy szögletes tûzálló tálba vagy tepsibe beleterítem a fõtt tészta egyharmadát és rákenem a mákos töltelék felét, majd kevés vízzel kenhetõre hígított sárgabaracklekvárt kenek rá. Erre ráterítem a következõ réteg tésztát, amelyet ugyancsak befedek a mákos krémmel. Újabb réteg baracklekvár után elosztom rajta a harmadik tésztaréteget. Kevés porcukorral megszórom és az elõmelegített, forró sütõben piros kérget sütök a tetejére. Kockákra vágva kínálom.
2009. okt. 2. 8:05 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek Címkék: sütemény
írta: Könyvtáros

Hat rolni

Hozzávalók:
·         20 dkg vaj
·         19 dkg liszt
·         1 tojás sárgája
·         ½ citrom leve és héja
Elkészítés:
Rétestésztát gyúrunk a lisztből, belegyúrjuk a vajat, kinyújtjuk, arra kenjük a citrom levét. Minden kisodrás közben pihentetjük. Késpenge vastagságúra nyújtjuk, felcsíkozzuk és bádogtekercsen sütjük.
2009. aug. 31. 16:13 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek Címkék: sütemény
írta: Könyvtáros

Görög csirke

Hozzávalók: 1 kg csirkehús (lehet egész csirke, vagy csak egyes részei is), 75 dkg burgonya, 25 dkg rizs, 1 vöröshagyma, 1 fokhagyma, 1 citrom, szalonna, só, 2 dl víz.


Elkészítés: A burgonyát megpucoljuk és úgy szeleteljük fel, mintha burgonyaszirmot készítenénk. A rizs mossuk meg majd csöpögtessük le alaposan. Vágjuk apró darabokra a hagymákat és keverjük bele a rizsbe. A hagymás rizst keverjük össze a burgonyával.
A tepsi aljára szeleteljünk szalonnát. Ha az eléggé zsíros, nem kell mellé külön zsírt tenni. A rizses burgonyát tegyük a szalonnára. A csirkét sózzuk meg, majd fektessük a tepsibe. Facsarjuk rá a citrom levét és öntsük bele a vizet is.
Tegyük előmelegített sütőbe és süssük készre.

2009. aug. 31. 15:09 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek Címkék: egytálétel
írta: Könyvtáros

Gombaragu csiperkés rizzsel

Hozzávalók: 300 g friss vegyes gomba, 2 vöröshagyma, 2 fokhagymagerezd, 60 g nyers sonka, 2 paradicsom, 3 evőkanál vaj, 2 csomag csiperkés rizottó, 1 csomó petrezselyem ízlés szerint só, bors és paprika.
Elkészítés: A gombát mossuk meg, csepegtessük és itassuk le róla a vizet. Ezután daraboljuk fel. Pucoljuk meg és nagyon apróra daraboljuk fel a hagymákat is. Utána mossuk meg a paradicsomot, csöpögtessük le alaposan, majd vágjuk ki a szárát és szeleteljük fel. Ezeket együtt pároljuk meg a felforrósított vajban és fűszerezzük meg ízlé szerint.
A rizst az utasításoknak megfelelően készítsük el. Majd tegyük egy nagy tálra, a ragut kanalazzuk rá és így tálaljuk.

2009. aug. 30. 18:36 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek Címkék: egytálétel
írta: Könyvtáros

Lúdláb

 

A tésztához: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 3 evőkanál liszt, 3 evőkanál kakaó, 1 sütőpor.

A fenti anyagból piskótatésztát keverünk. Egy tortasütőt kizsírozunk és kibéleljük sütőpapírral, beleöntjük a masszát, majd előmelegített sütőben közepes tűzön kisütjük.

A krémhez: 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 4 dkg kakaó, 3 dl tej, 1 csokoládépuding. A pudingot folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. A margarinthabosra keverjük a cukorral és kakaóval. Hozzádolgozzuk a pudinghoz, és rákenjük a kiborított piskótára és hûtõszekrénybe tesszük.

A mázhoz: 5 dkg vaj, 1 tábla csokoládé gőzön olvasztva.A folyékony csokoládéval bevonjuk a megszilárdult krémet.

2009. aug. 30. 18:20 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek Címkék: sütemény
írta: Könyvtáros

Receptek

A mai naptól kezdve minden pénteken egy - egy étel vagy sütemény receptjét közzé teszem. Ezeket a recepteket könyvtáros kollégiámmal együtt ajánljuk. 
Nem ígérem, hogy minden recept egyszerű lesz, de az biztos, hogy megéri őket kipróbálni.
 
2009. aug. 30. 18:18 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Receptek
írta: Könyvtáros